Csiszolópaszta: a tökéletes, tükörsima felület eszköze

csiszolópaszták

Csiszolópasztára akkor van szükség, amikor a hagyományos csiszolóanyagok már nem felelnek meg a felület további simításához.

A polírozás – a közhiedelemmel ellentétben – nem egylépéses munka; a simára csiszolt felületet többféle csiszolópasztával, illetve polírozópasztával is kezelni kell, mire elnyeri végleges formáját. Éppen ezért számos változatban beszerezhetőek, ezek pedig több tulajdonságukban is eltérnek egymástól.

csiszolópaszták egy részében nagyobb csiszolószemcsék találhatóak, amelyek a sérülékenyebb anyagokban nyomot hagyhatnak, viszont nagyobb a felületleválasztási képességük is; ezeket alkalmazzák a polírozás előkészítéséhez. Más típusok sokkal finomabb szemcséket tartalmaznak, amelyek már-már polírozásra is alkalmasak, ám még mindig képesek látható nyomot hagyni a felületen. Ezek többlépcsős alkalmazásával könnyedén elő lehet készíteni a felületet a polírozásra, a végeredmény pedig tükörsima, sőt, tükröződő felület lesz. Ehhez azonban fontos figyelni a csiszolópaszta tulajdonságaira, hiszen vannak univerzálisan, minden fémhez használható típusok és inkább csak egyféle fém esetében alkalmazhatóak, kisebb és nagyobb szemcsenagyságú, erősebb felületleválasztási képességgel bíró és finomabb csiszolópaszták is, tehát minden esetben a munkafolyamathoz kell csiszolópasztát választani.

A választékunkban található csiszolópaszták között Ön is megtalálhatja azokat a termékeket, amelyek segítségével tökéletes munkát végezhet. Csiszolópasztáink magas minőségűek, ráadásul bármikor és szinte bármekkora mennyiségben beszerezhetőek, ezért biztos lehet benne, hogy a munkáját nem fogja megakasztani a hirtelen fellépő hiány. Áraink kedvezőek, termékeink minősége pedig kiváló, tehát, ha csiszolópasztára lenne szüksége, érdemes azt tőlünk beszereznie!

Amennyiben felkeltettük az érdeklődését a csiszolópaszták iránt, tekintse meg az általunk kínált típusokat, ha pedig kérdése lenne termékeinkkel és árainkkal kapcsolatban, illetve, ha rendelését szeretné leadni, forduljon hozzánk bizalommal megadott elérhetőségeink egyikén!

Related Posts

Tisztelt Ügyfeleink, Kedves Vásárlóink!

A D+D Duna Holz Kft, közel 20 éves működése után, úgy döntött idén befejezi működését.

Köszönjük, eddigi partnerségüket, bizalmukat, érdeklődésüket, mellyel az elmúlt évek során annyiszor megtisztelték cégünket!

A jövőben néhány termékünk a továbbiakban is elérhető/rendelhető lesz a csiszolószalag-gyártó cégünkön, az F-K Technika Kft-n keresztül.

Üzletünkben, a nyár folyamán kedvezményekkel,akciókkal várjuk Önöket, még a meglévő készlet erejéig.

A jövőben csiszolással kapcsolatos kérdésekkel, információval ,rendeléssel kapcsolatban készséggel állunk rendelkezésükre,az alábbi elérhetőségeinken:
e-mail: fktechnika@gmail.com
Telefon: 06 23 368 087
06 30 990 7356
06 30 640 1165

Üdvözlettel: D+D Duna Holz Kft
Fórizs János ügyvezető

This will close in 20 seconds

Telefon:06 30/996-43-82
E-mail:dunaholz@gmail.com